Barabas vorosmarty

Vörösmarty Mihály

  • Születése

    Születése
    1. december 1-jén született Pusztanyéken, elszegényedett nemesi családban. Apja, idősebb Vörösmarty Mihály, gazdatiszt volt a Nádasdy családnál. Anyja a szintén nemescsaládból származó Csáthy Anna.
  • Perczel család

    Apja halála után kénytelen volt állást vállalni. A Perczel családhoz kerül házitanítóként, ahol megbízták Perczel Móric, Sándor és Miklós nevelésével. Itt írta első szerelmes versét a család lány gyermekéhez. Ez a szerelem reménytelen volt, ennek emlékét őrzi a Szép Ilonka című románc.
  • Pest

    Pestre kerül és ekkor indul irodalmi pályafutása. Két költeményt küld az Auróra számára, Kisfaludy Károly március 19-én levelet ír neki. Költeményeit nem közli ugyan, de hangja barátságos.
  • Zalán futása

    Zalán futása
    Ez az első ismert műve. Ebben az eposzban a honfoglalásnak állít emléket.
    A mű az alábbi a linken olvasható:
    https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/vorosmarty-mihaly-6EBD/nagyobb-epikai-muvek-7F93/zalan-futasa-7FFD/
  • Otthagyja nevelői állását

    Ez év nyarán megválik nevelői állásától, a Perczel-fiúk tanítását átadja öccsének, Ferencnek. Egyedül az irodalomnak akar élni, mint pártfogója és barátja, Kisfaludy Károly.
  • Tudományos Gyűjtemény, Koszorú szerkesztése

    Tudományos Gyűjtemény, Koszorú szerkesztése
    Károlyi István pesti könyvkiadótól megkapja a Tudományos Gyűjtemény és a Koszorú szerkesztését.
  • MTA tagja lesz

    A Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsa kinevezi a legelső akadémiai rendes tagok közé. A következő évben több akadémikus-társával keresztülviszi, hogy a Magyar Tudós Társaság a magyar helyesírás szabályainak megalkotásában Révai Miklós nyelvészeti elveit fogadja el.
  • Szózat

    Szózat
    Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét, amely az Aurora nevű almanachban jelent meg 1837-ben. A költeményre Egressy Béni írt zenét 1843-ban, amikor annak megzenésítésére Bartay Endre, a nemzeti színházi igazgatója pályadíjat tűzött ki. https://www.youtube.com/watch?v=-QkU-Xam_p4
  • Felesége: Csajághy Laurát

    Felesége:  Csajághy Laurát
    Negyvenhárom éves korában feleségül veszi Csajághy Laurát. A református vallású vidéki nemesleány Komárom megyéből jött fel 1841-ben nőtestvére, Bajza Józsefné, látogatására. A költő ugyanabban a házban lakott, Bajzáéknál étkezett, így ismerkedett meg későbbi hitvesével. Vonzalmát késeinek tartotta, szerelmét le akarta küzdeni, később mégis nyilatkozott s Laura, hosszas tépelődés után, beleegyezett a házasságba. Tizenhét éves volt, a költő negyvenhárom éves.
  • Első gyermeke

    Első gyermeke
    1844-ben látja meg a napvilágot fia, Béla. Ekkor a költő nehéz anyagi helyzetben van.
  • Lány gyermekének születése

    Lány gyermekének születése
    1846-ban születik meg lánya, Vörösmarty Ilona, aki később Széll Kálmán felesége lesz.
  • Politika

    A 40-es években kapcsolatban állt Széchenyivel, Wesselényivel és Kossuthtal. Kezdetben Széchenyit támogatta, később átpártolt Kossuthhoz. 48-ban lelkesen üdvözölte a forradalmat és az első népképviseleti ogy. tagja lett
  • Bujdosás

    A forradalom bukásának következtében korábbi politikai szerepvállalása miatt bujdosásra kényszerült. 1850-ben önként jelentkezett az osztrák hatóságoknál. Végül kegyelemben részesítették.
  • Utolsó évei

    Utolsó évei
    Szülőföldjére, Kápolnásnyék faluba, költözik. Itt gazdálkodással keresi kenyerét, földet bérel, szőlőt művel, dinnyét és dohányt termeszt. Költői kedve csak elvétve lobban fel, keserűségében a bor vigasztalja. Háborgó lélekkel búsong hazája sorsán. Idő előtt elaggott emberré lesz. Neje gondosan őrködik mellette, de végzetét ő sem tartóztathatja fel.)
  • Halála

    Halála
    Utolsó öt éve testi és szellemi hanyatlásának időszaka. 1855-ben családjával Pestre költözött, ahol állandó orvosi felügyelet alatt volt. Itt hunyt el november 19-én. A Kerepesi temetőben temették el november 21-én.