200px lazar ervin

Lázár Ervin életpályája

  • Period: to

    Ifjúkor

  • Születés

    Születés
    1. május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit.
  • Érettségi

    Érettségi
    1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza.
  • Magyartanári diploma

    Magyartanári diploma
    ELTE BTK
  • A kisfiú meg az oroszlánok

    A kisfiú meg az oroszlánok
    A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg, 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták rádiójátékok formájában. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendett, örvend. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval
  • Elhunyt

    Elhunyt
    1. december 22-én hunyt el Budapesten.