-
Ember vagy ló vontatta, síneken mozgatható egyszerű járművek megjelentek
A vasút őse a 16. századi bányákba telepített fa nyompálya volt. A nyompályákon gördülő csilléket emberi erővel mozgatták. -
Vasból készült pálya
Az 1760-as évek angliai újítása volt a vasból készült pálya, amelyen megjelentek a lóvontatású eszközök is. -
Surrey Iron Railway
Az első személyszállításra használt közforgalmú vasúttársaság 1803-ban az Surrey Iron Railway volt. -
Az első gőzmozdony
Az első sikeres gőzmozdonyt Richard Trevithick (1773–1833) építette, és 1804-ben öt teherkocsit és 16 utast vontatott el vele Pen-y-Darentől 16 kilométerre. -
A világ első közforgalmú gőzüzemű vasútja
Az igazi technikai áttörést azonban George Stephenson nevéhez kötjük, aki összesen 17 kísérleti mozdonyt épített. 1825-ben a Locomotion No. 1 nevű mozdonyával nyitották meg a világ első közforgalmú gőzüzemű vasútját Stockton és Darlington között. -
Rocket
Az első modern gőzmozdony, melyet Stephenson Rocket névre keresztel, 42 km/h sebességgel száguld -
európai kontinens első közforgalmú vasútvonala
1835.Május 5-én megnyitják Brüsszel és Mechelen között az európai kontinens első közforgalmú vasútvonalát. -
Észak-amerikai transzkontinentális vasút
1869.Május 10-én elkészül az észak-amerikai transzkontinentális vasút, amely New Yorkot köti össze San Franciscoval. -
Első villamos mozdony
Ernst Werner von Siemens az 1876-os Berlini világkiállításon mutatta be a világnak a Siemens & Halske által gyártott kis villamosmozdonyt -
Első háromfázisú villamos vasút
A Ganz gyár első háromfázisú villamos vasútja üzemel a Genfi-tó mellett. -
Transzszibériai vasútvonalon
1903.Július 13-án megindul a menetrend szerinti forgalom Szentpétervár és Vlagyivosztok között a világ leghosszabb vasútvonalán, a Transzszibériai vasútvonalon. -
Az első dízelmozdony
A világ első dízelmotoros mozdonya (dízel-mechanikus mozdony) 1912 nyarán üzemelt a svájci Winterthur–Romanshorn vasútvonalon. -
A világ első nagysebességű vasútja
1964-ben Japánban megkezdte működését az első nagysebességű vasúti rendszer, a Tókaidó Sinkanszen, amely széles körben „bullet train” (magyarul „golyóvonat”) néven vált ismertté -
A világ első mágnesvasútja
A mágneses lebegtetés és hajtás elve nem újdonság, azt már 1934-ben szabadalmaztatta a német Hermann Kemper. A német Messerschmitt-Bölkow-Blohm konszern már 1971-ben egy 660 m-es kísérleti pályán próbálta az elv valóra váltását. -
A Jelenlegi leggyorsabb vonat a világon
Jelenlegi legnagyobb sebességet, amit vonattal elértek, a japán Sinkaszen-expressz egyik fejlesztés alatt álló járműve, az L0 tartja, ami 2015-ben 603 km/h-ig gyorsult.