Word art

Momentum

  • Első vízválasztó

    2015 őszén az ekkori tagság úgy határozott, hogy a bázis-demokratikus működés helyett strukturáltabb formában építkeznek tovább, ez volt az első határozott lépésük a párttá válás során.
  • Ceglédi nyári tábor

    A 2016. júliusi ceglédi nyári táborra már megduplázódott az egyesület taglétszáma, itt döntötték el, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon mérettetik meg magukat először.
    Ez év őszére már 142 főt számláltak, ők alkotják a párt magját.
  • Egyesületként megalakul a Momentum.

    1. augusztusában egyesületté alakul a Momentum. Megfogalmazásuk szerint ők az első szabad magyar generáció tagjai, céljuk Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldása.
  • NOlimpia

    NOlimpia
    Az akkor még csak egyesületként tevékenykedő Momentum 2017. januárjában vált ismertté, mikor népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a 2024.éni nyári olimpiai játékok budapesti megrendezéséről. Az olimpia visszavonásához vezető kezdeményezést 266 151 támogató írta alá, ezt az ívet 2017. február 17-én adták le a Fővárosi Választási irodán.
  • Döntés a párttá alakulásról

    Döntés a párttá alakulásról
    1. március 4-én centrista magyarországi politikai párttá alakult az egyesület, 99 alapító taggal megválasztották a párt első vezetőségét, melynek tagjai Soproni Tamás, Orosz Anna, Fekete-Győr András, Dukán András Ferenc, és Cseh Katalin .
  • Népszavazás kezdeményezések

    1. áprilisában még 2 újabb népszavazási kezdeményezéssel állt elő a Momentum (a CEU ügyében, illetve, hogy senki ne lehessen senkit kettőnél több alkalommal miniszterelnöké választani), de ezeket a Kúria elutasította.
  • Európához tartozunk

    Európához tartozunk
    1. május 1-jén országunk Európai Unióhoz való csatlakozásának évfordulóján ”Európához Tartozunk” jelmondattal tüntetést szerveztek Budapesten. ez volt az első jelentős általuk szervezett tüntetés, mellyel igazolták, hogy akár komoly politikai erő is válthat a pártból.
  • Momentum TizenX

    Momentum TizenX
    1. január 26-án létrejött a párt máig is működő ifjúsági tagozata a Momentum TizenX, melynek elnöke Nagy Károly.
  • 2018-as országgyűlési választások

    2018-as országgyűlési választások
    A Mozgalom a lehetséges 106-ból összesen 97 országos egyéni választókerületben indított jelöltet, ebből adódik, hogy az országos listán is meg tudták mérettetni magukat. A tagok nagy meglepetésére nem érték el az 5%-os parlamenti bejutási küszöböt. Talán ezt az időszakot nevezhetnénk a párt mélypontjának, az aktuális elnökség lemondott, és ideiglenesen a párt vezetését 3 fős igazgatóság vetet át.
  • Elnökség

    Elnökség
    Az új elnökséget 2018 júniusában választották meg Fekete-Győr András maradt a párt elnöke, a küldöttgyűlés által megválasztott új elnökségi tagok: Berg Dániel, Buzinkay György, Donáth Anna és Hajnal Miklós.
  • ALDE

    ALDE
    2018 novemberében a párt felvételt nyert a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártcsaládba.
  • "Feltámadás"

    "Feltámadás"
    A választási kudarc után új fordulatot vettek, tüntettek az MTA szétzilálása és később 2018 végén a túlóra törvény benyújtása ellen. 2019 elején az országos 3 hetes demonstráció sorozaton is aktívan szerepet vállaltak.
  • V21 megállapodás

    V21 megállapodás
    1. április 5-én a párt együttműködési megállapodást kötött a V21 csoporttal. Ennek célja az ellenzéki választók felpezsdítése, szavazásra motiválása, a legesélyesebb ellenzéki jelöltek népszerűsítés volt. A megállapodás lényege a csoport és a párt kölcsönös egymást segítésén alapul.
  • Európai parlamenti választások 2019.

    Európai parlamenti választások 2019.
    2019 május 26-án az Európai parlamenti választásokon az ALDE pártcsalád teljes jogú tagjaként indult el. A választáson a szavazatok 9,9%-t szerezték meg, ezzel a harmadik legerősebb párt lettek, 2 képviselőt küldhettek ki, Cseh Katalint és Donáth Annát.
  • Főpolgármester

    Főpolgármester
    A budapesti előválasztás során a Momentum jelöltje Kerpel-Fronius Gábor volt. Az ellenzéki pártok célja az volt, hogy megtalálják a legalkalmasabb ellenzéki jelöltet Tarlós Istvánnal szemben, ez a személy végül Karácsony Gergely lett.
  • 2019-es önkormányzatai választások

    2019-es önkormányzatai választások
    Az októberi választás egyik nagy nyertese a Momentum, a pártnak ez volt az első önkormányzati választása. Az ellenzéki összefogás keretein belül sikerült 6 polgármesteri helyet is szerezniük, ezen felül 130 önkormányzati és 30 megyei képviselőjük lesz a következő öt évben.
  • Napjaink

    Napjaink
    A párt alig 5 év leforgása alatt a semmiből kikerült az európai pártok térképére, tagjainak a száma körülbelül 4000 fő, országos hálózatot sikerült kiépíteniük, mára minden megyében rendelkezik alapszervezettel.