-
A forint előfutára 1.
Osztrák-Magyar Monarchiában az ezüstalapú forint volt a
fizetési eszköz. -
A forint előfutára 2.
A század végén, Magyarországon az 1892. évi XVII. törvény hozta létre a forint helyett az aranyalapú koronát, aminek tényleges bevezetésére 1900. január 1-jén került sor. A korona paritása, 1 osztrák forint 2 magyar korona volt. -
Period: to
1. világháború alatti infláció
A fogyasztói árak az első világháború alatt megtizenhatszorozódtak. A háború után is folytatódott és csak 1924-ben ért véget a pénzromlás. A többi háborús országban szintén volt infláció, de Magyarországon volt a legnagyobb mértékű. -
MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte működését. Erre ruházta át a magyar állam a bankjegy kibocsátásának kizárólagos jogát. -
Pengő bevezetése
Az 1925. évi XXXV. törvénycikk szerint 1 pengő
értéke 12 500 papírkorona volt, illetve 1 pengő 0,2632 gramm aranyat testesített meg. Forgalomba hozatalára 1926. december 27-én került sor. A teljes korona-pengőcsere 1931 júliusára fejeződött be. A pengő egészen a második világháború kezdetéig értékálló
pénznek bizonyult. -
Period: to
Gazdasági világválság hatása
1930-ban, a gazdasági világválság hatására viszont mintegy 18 százalékkal visszaestek az árak. Az árcsökkenés egészen 1934-ig folytatódott, amikor az átlagos árszínvonal az 1926. évinek mindössze 77 százaléka volt. -
Period: to
Második világháború alatti infláció
A háború alatt jelentős infláció alakult ki. 1940 és 1944 között a létfenntartási költségek évről évre gyorsuló ütemben emelkedtek, 1944-re közel megkétszereződtek. -
Káosz - A világtörténelem legnagyobb mértékű hiperinflációja
1945-ben az országban káosz uralkodott. A pengő gyorsan vesztett értékéből.. 1946 januárjában „új” pénz, az adópengő (AP) jelent meg, júniusra, a világtörténelem legnagyobb mértékű inflációja során a pengő teljesen elértéktelenedett. A lakosság gyakorlatilag minden „pénzét” elveszítette, a pengőkövetelések és (néhány órán belül) a
munkabérek is elértéktelenedtek. -
Adópengő is gyorsan inflálódott
- június 23-tól már csak az adópengő funkcionált pénzként, bár gyorsan inflálódott. Egy adópengő értéke pengőben kifejezve:
- január 1. 1
- április 1. 44
- május 1. 630
- június 1. 160 000
- július 1. 7 500 000 000 (7,5*109)
- július 31. 2 000 000 000 000 000 000 000 (2*1021)
-
Forint bevezetése
Cél a helyreállítás és stabilizáció. -
Period: to
Szocialista rendszer
Ekkor vezették be az új, szocialista, központosított tervgazdálkodási rendszert. Ennek fontos és szerves részét képezte a merev, központi árszabályozás, ami először sikeresen kizárta az inflációt. Később (például 1968-ban) a tervgazdálkodás és ezen belül az árpolitika jelentős átalakuláson ment keresztül, de igazi, „drámai” változást csak 1989, a rendszerváltozás éve hozott. -
Period: to
Az infláció alakulása a rendszerváltás óta
-
Ötéves csúcson a magyar infláció
Összességében tehát nagyot ugrott a hazai infláció májusban, ez azonban elsősorban az energiaárak emelkedésének volt betudható, ezért nem változott meg az a nagykép, miszerint a magyar gazdaságban az inflációs nyomás alacsony, és csak nagyon lassan növekszik.