-
1860 BCE
A Kisfaludy Társaság igazgatója, az Akadémia titkára
Megválasztották a Kisfaludy Társaság igazgatójának, majd a Magyar Tudományos Akadémia titkárának. -
1848 BCE
Nemzetőr, szerkesztő, tanár
Aradon volt nemzetőr és a Nép Barátja című lapot szerkesztette. Majd Nagykőrösön magyar irodalmat és latin nyelvet tanított. -
1846 BCE
A Kisfaludy Társaság pályázata
A Kisfaludy Társaság felhívására megírta a Toldit, amellyel meg is nyerte a pályázatot.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/aranyj.htm -
1840 BCE
Házasság, gyerekek
Feleségül vette Ercsey Júliát és két gyermekük született: Juliska és László. -
1836 BCE
Vándorlás, színészélet, katonaság
Tizennégy évesen segédtanító lett, majd megpróbálkozott a hivatalos színészettel is. 1836-ban végleg hazatért, majd Nagyszalontán aljegyző lett. -
1833 BCE
Iskolái
Tanulmányait a nagyszalontai iskolában kezdte, ahol tíz éven át tanult, majd 1833-ban a debreceni kollégiumba került, azonban ezt nem fejezte be. -
Születési ideje és helye
Nagyszalontán született.
Szülei: Arany György és Megyeri Sára.
Arany János a tizedik gyermekként jött a világra, de csak ő és legidősebb nővére Sára maradt életben. -
Az utolsó évek
Budapesten halt meg.
http://www.literatura.hu/irok/romantik/arany.htm