Tanuláselméletek

Konnektivizmus , mint a legfrissebb tanuláselmélet

2005 BCE

A konnektivizmus a tudásszervezés új paradigmája, mely alapján kompetenciáinkat a kapcsolatok felépítésével szerezzük.
A terület szorosan kötődik a digitális forradalomhoz.
A hálózatokban való tanulás új készségek használatát feltételezi a
tanulótól, miközben a tudásnövekedés megállíthatatlan
magában a hálózatban. A hálózatosodás teret ad a tanulás újszerű szemléletének, melyet George Siemens fogalmaz meg önálló tanuláselméletként, konnektivizmus megnevezéssel.

Konstruktivizmus kezdete

1980 BCE

Ernst von Glasersfeld (1917-2010)
Lényege: a tanuló meglévő és rendszerekbe szervezett ismeretei segítségével értelmezi az új információt. Fontos szerepet játszanak a korábbi ismeretek az újak feldolgozásában. Az egyén tanulását konstrukciónak, egy belső világkép kiépítésének tartja. (a tanulási folyamat, mint konstrukció)

Kognitivizmus tanuláselmélet

1960 BCE

A kognitív irányzat szerint az ember a külvilágról modellt épít. A tanulás ennek megfelelően a külvilág interiorizálásaként fogható fel. A tanárnak oda kell figyelnie, hogy jó modellt nyújtson a szavai és metakommunikációja által.
Jerome Bruner a kognitivizmus egyik képviselője.

Neobehaviorizmus tanuláselmélet

1930 BCE

Abban különbözik a behaviorista felfogástól, hogy elismeri, hogy az inger és a válasz között van „valami” (belső pszichikai folyamat), ami a tanulás során változik.
Ezzel elismeri, hogy az ember társas lény, és ennek meghatározó szerepe van a tanulási folyamatban. Egyik képviselője Burrhus F. Skinner.

Behaviorizmus kezdete

1913 BCE

Minden pszichikai jelenséget az S-R relációra vezet vissza és az S-R kapcsolatok létrejötte a tanulás, a viselkedés módosulása a megfelelő ingerek hatására; az ember teljes alakíthatóságának programját fogalmazza meg, a tanulás alapvetően empirista, induktív beállítottságú; vagyis a tanulás tapasztalatszerzés eredménye, az inger együttesek kapcsolatrendszere hozza létre a tanulás eredményeként megjelenő viselkedést;