-
első születés
ekkor intézményesül a tudományág, első egyetemi tanszék Walesben -
hivatalos tudományág
Nagy-Britanniában hivatalos tudományterületté válik a Nemzetközi Politikai Viszonyok -
első vita
első fontos vita a tudományágon belül, ontológiai vita a tudományterület vizsgálatának tárgyát illetően, két szemszög ütközése: liberalizmus ('19) és realizmus ('48). Carr és Morgenthau a két fontos szerző -
második születés
a tudományág újraszervezi magát -
második vita
ekkorra dől el a tudományág második fontos vitájának eredménye, episztemológiai vita, azaz hogyan vizsgálhatunk a tudományterület által. két fél: tradicionalizmus és behaviorizmus. 1950-re a behaviorizmus dominál. -
harmadik vita
a harmadik fontos vita az interparadigma vita, más néven a neo-neo szintézis, egy ontológiai vita. a második vita eredményeképp létrejött neoliberalizmus, neorealizmus, és neomarxizmus közti vita -
negyedik vita
episztemológiai vita, poszt-pozitivista vita, három neo irányzat (együtt a racionális irányzatok) a konstruktivizmus ellen. konstruktivizmus: egyén fontossága, szubjektív társadalmi tények