Jokai

Jókai Mór élete és írói munkássága

  • SZÜLETÉSE

    Jókai Mór 1825 február 18-án született Komáromban. Apját Ásvai Jókay Józsefnek hívták. Anyja nemes Pulay Mária volt. Félénk kisgyerek volt, nem volt sok barátja.
  • Period: to

    Tanulmányai

    Komáromban kezdte tanulmányait és folytatta az ottani református gimnáziumban. 1841-től pápai református kollégiumban élt és ott ismerte meg barátját, Petőfi Sándort. Késöbb Kecskeméten tanult jogot. De nem csak a jog tanulásával volt lefoglalva, hanem rendezett, szinészkedett, festett és írt. 1845-ben átment a az ügyvédi vizsgáján.
  • Apja halála

    Tizenkét éves korában apja halálával kellett szembesülnie.
  • Hétköznapok

    Hétköznapok
    E sikeres regénye után ott is hagyta az ügyvédi szakmáját és Petőfi által alapított Tizek tagja lett. Késöbb több lapba is írt és szerkeszett, mint például, a Pesti Füzetek vagy az Életképek.
  • Laborfalvy Benke Rózát

    Laborfalvy Benke Rózát
    1. Augusztus 29.-én vette feleségül a nagy drámai színésznőt, Laborfalvy Benke Rózát, ki 1886-ban halt meg.
  • Üstökös

    Üstökös
    Megalapította az Üstökös lapot. Ezt az igen humoros lapot egyedül kezdte le írni. Sikere miatt sok olvasótól kapott adományt. Még ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is választották.
  • A magyar parlament tagja lett

    A magyar parlament tagja lett
    A sikeres írót a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is tudomásul vette és tagjai közé választotta. 1861-ben országgyűlési képviselő lett. Attól kezdve a Magyar Parlament állandó képviselője volt.
  • A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai
    1868-ban, a kiegyezés után jelent meg a
    cenzúra, az önkényuralom újbóli eltörlése
    után. Az író célja: emléket állítani az 1848-1849-es
    forradalom és szabadságharcnak
  • AZ ARANY EMBER

    AZ ARANY EMBER
    Leghíressebb regénye Jókainak, Az arany ember, 1872-ben jelent meg. Ez Tímár, az arany ember, történetét meséli el, akinek mindene megvolt, de mégsem volt boldog.
  • Felesége halála

    Felesége halála
    1. november 20-án, 69 éves korában Budapesten hunyt el Laborfalvi Róza, a magyar színjátszás történetének egyik leghíresebb alakja. Az 1850-es évek felejthetetlen színésznője főként drámai szerepeivel tűnt ki társai közül.
  • Írói pályájának 50 éves ünnepe

    Írói pályájának 50 éves ünnepe
    1894-ben egy nagy kiadásban bocsájtották közze minden eddigi kiadott művét.
  • Újranősül

    Újranősül
    1899 őszén mindenkit meglepett, amikor hirtelen feleségül vette Gross Bellát második feleségül. A színészhallgató egy fővárosi iskolában tanult. Jókai a legjobb iskolákba juttatta be, pedig nyilvánvalóan nem volt túl tehetséges.
  • HALÁLA

    HALÁLA
    1. május 5-én már reggel nyugtalankodni kezdett ágyában a tüdőgyulladása miatt. Végül este ágyában, Budapesten meghalt az író.