Albert Schweitzer, alias Oganga, avagy Nagy Fehér Varázsló elzászi német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Nobel-békedíjas élete és munkássága
By mongikata
-
Albert Schweitzer születése
1875-ben született Kaysersbergben. -
Period: to
Egy élet Afrikáért
-
Albert Schweitzer fiatalsága
Gyermekkorát Gunsbachban töltötte, ahol édesapja protestáns lelkipásztor volt. Kilencéves korától a parókia orgonáján játszott. A középiskolát Mülhausenben végezte, ahol 1893-ban érettségizett. A strassburgi egyetemen kezdett tanulni teológiát és filozófiát, Párizsban pedig Charles-Marie Widor orgonaművésznél, orgonát. Majd 3 éven keresztül Párizsban és Berlinben folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. Ez utóbbi városban doktorált filozófiából, 1899-ben. -
Lelkészi pályafutása
1902-ben elvégezte az evangélikus teológiát. Majd docensként működött a Tübingenbeni egyetemen és a Szent Miklós templom lelkészeként szolgált. -
Házassága
1912-ben feleségül vette Helene Bresslaut, Harry Bresslau zsidó történész lányát. -
Az orvos
1905–ben, 30 évesen orvosi tanulmányokat kezdett Lüttichben (Liège) a párizsi evangélikus misszió önkéntes orvosokat kereső felhívására. A kormány külön engedélyével tudta ezt csak megtenni, mert már a strassburgi egyetem docense volt. 1912-ben avatták orvossá. 1913-ban írta meg orvosdoktori disszertációját. 38 évesen és három diplomával a tarsolyában elindult Afrikába. -
Afrikából a táborba
1913-ban kórházat alapított a francia Egyenlítői-Afrikában, a mai Gabonban. A francia hadsereg már 1914-ben, az első világháború kitörésekor házi őrizetbe vette őt és feleségét. 1917-ben kitoloncolták őket Afrikából, és fogolytáborba internálták Franciaországban (Bordeaux, Garaison, majd Saint-Rémy-de-Provence). 1918 júliusáig tartózkodtak a táborban. -
Francia országban
Schweitzer kidolgozza etikai álláspontját, melynek központi gondolata a következő: „Élni akarok, de mások életének tiszteletben tartása mellett”. A háború végén visszatértek az immár Franciaországhoz csatolt Elzászba. Schweitzer megkapta a francia állampolgárságot, újra a Szent Miklós templom lelkésze lett és a strassburgi kórházban orvosasszisztensként kezdett dolgozni. Orgonahangversenyeket adott, a bevételekből fizette vissza adósságait, és gyűjtött pénzt az őserdei kórház újjáépítéséhez. -
Újra Afrikában
1924-ig Európában maradt, majd visszatért Afrikába, ahol újjáépítette és berendezte kórházát, alkalmassá téve több ezer afrikai beteg fogadására, akik közül háromszáz leprás volt. Gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson és orgonakoncerteket adjon, amelyekkel a pénzügyi hátteret biztosította. https://www.youtube.com/watch?v=T1gB-1uBLFQ -
Az élet tisztelete
A Pál apostol misztikája, az Indiai gondolkodók világszemlélete, és az Élet tisztelete című könyveivel vált világszerte ismertté az 1930-as években. -
Nobel-békedíj
A második világháború utáni időkben számos kitüntetésben részesült. 1952-ben Nobel-békedíjat kapott. Az ünnepségen mondott beszédében elutasította a háborúkat, amikor Rotterdami Erasmust idézte: „A háború mindannyiunkat elembertelenít”. -
Schweitzer Albert halála
1939-1948 között Lambarénében maradt, mivel a háború miatt nem volt módja visszautazni Európába. 1948-ban tért vissza ismét, utána folytatta az oda-vissza utazgatást egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig.