-
Period: to
Jeremy Bentham
A "nemzetközi" szó megalkotója -
Jeremy Bentham megalkotja a "nemzetközi" szót
A szót az An Introduction to the Principles of Morals and Legislation című művében említi először. -
Period: to
Quincy Wright
A második vitában a behaviorizmust támogató amerikai politikatudós, a Chicago-i Egyetemen a háborúkat statisztikai módszerekkel tanulmányozta. -
Period: to
Hans J. Morgenthau
Német-amerikai politikatudós, a realizmus képviselője. Konfliktus az államok között című műve nyomán szerveződött újra a nemzetközi politikai viszonyok tudományterület 1948-ban. -
A NPV "első születése"
A nemzetközi politikai viszonyok tudományterületének létrejötte, intézményesülése, bár a vizsgálata az emberiség születésével egyidős. Az "International Relations" elnevezés használatának kezdete. -
A Népszövetség létrejötte
A Népszövetség megalakulásával létrejött az első univerzális nemzetközi szervezet, ezáltal az 1920-as-30-as években megszületett a multilaterális diplomácia, majd egyre több nemzetközi szervezet jelent meg. Ezek a fórumok a NPV fontos szereplői. -
Woodrow Wilson Chair of International Politics tanszék alapítása
A nemzetközi politikai viszonyok tudományterület születése és intézményesülése a walesi Aberystwyth-i egyetemhez köthető, ahol David Davies megalapította a Woodrow Wilson Chair of International Politics tanszéket. -
Period: to
Kenneth N. Waltz
Amerikai politikatudós, a NPV tudományterület kiváló művelője. Szerinte a politikai tevékenységnek két szervező elve lehet: a hierarchia és az anarchia, ez utóbbi pedig a világpolitika legfontosabb ténye. Az ő nevéhez kötjük a szintek problémáját is. -
A NPV "második születése"
A tudományterület újjászerveződése, mely Hans J. Morgenthau 1948-as Konfliktus az államok között című művéhez köthető. Ekkor jelent meg a realizmus irányzata a NPV-ban. -
Az első vita
Az ontológiai vita a liberalizmus és az újonnan megjelent realista felfogás között zajlott. -
A második vita
Az episztemológiai vita a tradicionalizmus és a behaviorizmus között zajlott az 1950-es-60-as években. A behaviorizmus került ki győztesként. -
"International Studies" elnevezés használatának kezdete
Az 1960-as évektől -
Gazdasági szereplők és NGO-k szerepének növekedése
A gazdasági szereplőknek (TNC-k, MNC-k) és a nem kormányzati szervezeteknek (NGO-k) növekszik a nemzetközi politikai befolyása az 1970-es évektől. -
John Burton pókháló modellje
A modell szerint a legfontosabb szereplő a világpolitikában az állam, ami jelenleg vesztfáliai típusú, modern, nyugati államot jelent. További szereplők a nemzetközi szervezetek és a társadalmi szereplők, valamint az 1990-es évektől bizonyos helyzetekben az egyének is annak számítanak. -
A harmadik vita
Az ontológiai vita a neorealizmus (1979), a neoliberalizmus (1984) és a neomarxizmus (1974) között zajlott az 1970-es-80-as években, úgynevezett interparadigma vita vagy neo-neo szintézis. -
Neomarxizmus megjelenése
-
Neorealizmus megjelenése
-
Neoliberalizmus megjelenése
-
Az egyén a nemzetközi politika alanya
Az 1990-es évektől a nemzetközi jog alapján az egyént is a NPV alanyának tekinthetjük bizonyos esetekben. -
A negyedik vita
Az episztemológiai vita a racionális irányzatok (realizmus, liberalizmus, marxizmus) és a konstruktivizmus között zajlott. Utóbbi ma már nem csak ismeretelméleti vonulat, hanem önálló irányzat, iskola is.