Kőrösi Csoma Sándor életútja

  • Születése, családja.

    1784 március 28 körül - szegénysorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor az erdélyi Kőrösön.
    Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor.
    1784. április 4. keresztelésének időpontja.
  • Period: to

    Tanulmányai

    1790-ben megkezdte tanulmányait a helyi elemi iskolában.
    1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol szolgadiákként kezdte meg tanulmányait.
    1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait.
    1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait.
    1816-1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt.
  • Az őshaza kutatása Nagyenyedtől Indiáig

    1819 november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről elindult,1820. február 7-én Konstantinápolyba ment,onnan Alexandriába utazott.
    1820. március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalogolt.
    Aztán Moszulba, ahonnan a Tigris folyón hajón ment Bagdadba.
    1820. október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött.
    1822 -ben átkelt a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt.
  • Tibet és a Zangla kolostor

    Tibet és a Zangla kolostor
    1. május 23-án Ladak majd Leh.
    2. július 16-án Kasmír-nál találkozott William Moorcroft-al.
    3. június 1 június 17: Lehi tartózkodás. Zangla
    4. június 26 - 1824 október 22: Zangla, az első kolostor. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozása és harmincezer szóból álló szójegyzék.
    5. október 22-én elhagyta Zanglát. https://www.youtube.com/watch?v=OqUyJdI391w
  • Phuktal és Kanam

    1. november 10 - 1826 október: Phuktal, a második kolostor. Kanam
    2. augusztus - 1830 ősze: Kanam, a harmadik kolostor. Befejezte a tibeti-angol szótárát és tibeti nyelvtanát. Elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát.
  • India-Kalkutta

    1. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába ment. Átvette Bengáli Ázsiai Társaság könyvtárának rendezését. 1834-ben megjelent Kőrösi Csoma Sándor főműve, az első tudományos alapossággal megírt és hiteles TIBETI-ANGOL SZÓTÁR majd a A TIBETI NYELVTAN. Mindkettőt Kalkuttában adták ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött.
  • Period: to

    Titalja majd újra Kalkutta

    1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig Titaljában tartózkodott, ahol az őshazát kereste.
    1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát
    végezve.
    Csoma ekkor húsz nyelven írt, olvasott, illetve beszélt.
    Ekkor látogatta meg Schöfft Ágoston magyar festőművész, és készítette el az egyetlen hitelesnek mondható portrét
    legnagyobb magyar utazóról.
  • Életútja befejezése

    Életútja befejezése
    1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást.
    A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol feltehetőleg maláriát
    kapott. Egyes vélemények szerint lehetséges, hogy megmérgezték.
    1842. március 24-én megérkezett a Himalája lábainál fekvő kies Dardzsilingbe.
    1842. április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért.
    Testét másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra.
  • Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola himnusza

    Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola himnusza
    Lakóhelyemen lévő általános iskola Kőrösi Csoma Sándor nevét viseli. Szeretném bemutatni az iskola himnuszát
    https://www.youtube.com/watch?v=-5ReDU9gOfg