-
Születése
Egy Szilágy megyei faluban, Érmindszenten, elszegényedett nemesi családban született. -
Tanulmányainak kezdete
Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte -
Jelesre érettségizett
A zilahi református kollégiumban1896 júniusában jelesen érettségizett: csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. -
Debreczen című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett.
Itt jelentette meg ugyanabban az évben első verses kötetét, Versek címmel -
A Friss Újságban megjelent az Egy kis séta című cikke
A társadalmi igazságtalanságról és a munkásnyomorról írt kritikus cikk volt -
Új verskötetet adott ki Még egyszer címen
Jó újságíróvá vált, prózai stílusa itt fejlődött ki, azonban ez a verskötete is komolyabb visszhang nélkül maradt. -
Period: to
Kapcsolata Diósyné Brüll Adéllal
Ady Lédának nevezte el, ő lett a múzsája -
Megjelent harmadik verskötete Új versek címmel
Ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi.
(https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek01.htm) -
A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója
Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. -
A Nyugat című új irodalmi lapban megjelentek Ady versei és esszéi
Ennek a lapnak lett élete végéig a munkatársa. -
Találkozott Boncza Bertával
Verseiben Csinszkának nevezte el -
Megjelent A halottak élén cmű verskötete
Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg; ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után jelent meg ez a verskötete (https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek10.htm) -
Halála
A szifilisz jellemző szövődményeként szélütést kapott, majd megkapta a világon épp akkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték.