-
Period: 5000 BCE to 756 BCE
A pénz kialakulása
A pénz már a legkorábbi civilizációkban jelen volt. Egyes elméletek szerint a cserekereskedelmet könnyítette meg, ebben fejezték ki a termékek árait, amik így könnyen összevethetőek voltak és a cserének sem kellett egyidejűnek lennie. Egy másik elmélet szerint a civilizáció kezdetén egyáltalán nem volt jellemző a kereskedelem, hiszen a családok önellátóak voltak. Egyre inkább közösségekbe, államokba szerveződtek, az állam a kivetett adót követelte, mely közös értékmérő kialakulását elősegítette. -
Period: 3000 BCE to
Árupénz
Egy olyan árut jelölt, amely mindenki számára elfogadható (rendszerint kulcsfontosságú áru) volt és lehetett szabványosított értékmérőként használni. Ilyen árupénz volt a só, szarvasmarha, kagyló, kövek, majd később az arany, ezüst és a bronz. Ma a börtönökben a cigaretta tölti be az árupénz szerepét. Tehát mai napig használnak még bizonyos helyeken árupénz, azért jelöltem az időegyenesen ilyen hosszú intervallumon. -
Period: 800 BCE to
Fémpénz napjainkig
Napjainkban is fellelhető, de szinte nincsen nemesfémtartalma, névleges értéke van, és kisebb vásárlásokhoz van már használatban, tehát kezd kikopni a társadalomból, főleg a fejlett területeken. -
Period: 800 BCE to
Fémpénz
Az első egységes pénzérmét Lüdia területén adták ki a Kr. e. 7. században. A pénzérme ötletét átvették a görögök is, először rézből, majd vasból verték azokat. A fémpénzt a rómaiak is átvették, elterjesztve azt egész Európa területén.
A fémpénznek két típusát lehet elkülöníteni:
- bimetalizmus: amikor két fajta fémből készült pénzek vannak forgalomban (például: arany, ezüst), az egyik fémpénz rendszerint a másik váltópénzeként szolgált.
- monometalizmus: csak egy fajta fémből készítettek pénzt. -
Period: 1 BCE to
Rendeleti pénz
Olyan pénz, melynek fedezete valami más árukészlet.Pénz értékét a kormányzat rendeletben írja elő,és kötelező érvényű fizetőeszköz. Ha valaki más formájú fizetség elfogadását, gyakran halálbüntetést maga után.Főleg háborúk idején folyamodtak ehhez(átválthatóság, pénz nyomtatása). Ha túl sokat nyomtatnak a piacra, ez felhígít, és értéket csökkent, majd inflációhoz vezet. Mai aktuális példa: Euró. -
Period: 1200 to
Hitelpénz
Gyakran más pénzformával együtt( pl.: rendeleti pénz). A fejlett gazdaságok pénze a nemzeti rendeleti pénzből származó hitelpénz. Adósságot nem lehet pénznek. Igazi pénz keresletének tompítása, értékének a befolyásolása. A pénzpiachoz lehet kötni, általában a bankok üzletelnek hitelpénzzel. Alapjait a kereszteslovagok, úgy hogy náluk voltak letétben az egyházi kincsek. Manapság a bankok kölcsönkérelmek jóváhagyásával gyakorlatilag pénzt „teremtenek” . -
Period: to
Aranystandard
Aranystandard (gold standard) rendszernek azt a nemzetközi monetáris, vagyis pénz-, illetve valutarendszert nevezzük, melyben az ország valutájának értéke törvény által meghatározott módon megegyezik az arany egy rögzített mennyiségével. Valamennyi résztvevő állam meghatározta saját nemzeti valutájának aranytartalmát, ezáltal a nemzeti valuták egymásra való átválthatóságát, konvertibilitását és a rögzített valutaárfolyamokat az aranypénz szabályai szerint biztosították. -
Period: to
Pénzhelyettesítők
Az ipari forradalom után hiány lett az aranyból, mely pénzhelyettesítőkhöz vezetett. A kereskedők váltókat adtak ki fizetési ígéretekkel, majd megadták tartozásaikat, mikor pénzük lett. Később egymás váltóival is kereskedtek, azonban nehézségekbe ütközött egy ismeretlen kereskedő váltóját beváltani. Később a bankok bocsátottak ki váltókat, ezek a bankjegyek. Végül az állam vette át a bankjegyek kibocsátásának monopóliumát. A bankjegyekre a kibocsátók vállalták, hogy átválthatóak nemesfémre. -
Period: to
Magánpénz
Az Egyesült Államokban 1837 és 1866 között volt az ún. „szabad bank kora”, mely időszakban csaknem bárki saját magánpénzt adhatott ki. (kb. 8000 féle jött létre) A szervezeteket megbízhatatlan hírnevükre utalva „vadmacska-bank”-nak becézték. Ennek a korszaknak az 1863-as Nemzeti Bank Törvény vet véget.
Ebbe a kategóriába belevehető mai a Bitcoin is, mint önállóan kialakított pénz, de ez természetesen már a 21. század találmánya. -
USA- RENDELETI PÉNZ VÉGLEGESEN
Mára már eltűnt a nemesfémre vonatkozó garancia a pénz mögül. Legtovább az amerikai dollárra volt állami garancia, egészen 1971-ig. -
Period: to
Elektronikus pénzforgalom megjelenése
Az informatika fejlődésével megjelent az elektronikus pénzforgalom, ahol a pénz legnagyobb része már csak elektronikusan van nyilvántartva és a felhasználása is csak elektronikusan történik, bankkártya, vagy bankközi utalások által.
Egy fontos különbség, hogy a bankjegy esetében az állami jegybank fizetési ígérvényét használjuk, míg egy bankkártyás vagy hitelkártyás vásárlásnál egy kereskedelmi bank ígérete a fedezet.