-
Virginia létrehozása
Az angolok első rövid ideig létező gyarmata, amit I. Erzsébet idejében hoztak létre, de tartós megtelepedésre csak később került sor. -
Period: to
13 gyarmat létrejötte
Majdnem másfél évszázad alatt a fellendülő gyarmatosítási kedvnek köszönhetően létrejön a későbbi USA 13 alap gyarmatként ismert csoport -
Jamestown létrehozása, az első sikeres kolónia
Lényegében az amerikai gyarmatok "apukájának" számít, az Angliából elüldözött puritánok szerepe nagy volt létrehozásában, őket Pilgim Fathers néven tartja számon a történelem
Egy érdekes videó a témában: https://www.youtube.com/watch?v=Dn8oC1HX0eQ -
Bélyegtörvény (Stamp Act)
Új adónem, amit az angol anyaföld kiürült kincstárának feltöltésére bevezetett a gyarmatokban, ezáltal megadóztatták az okiratokat és az újságokat, illetve jogi és kereskedelmi kiadványokat is sújtotta. Ennek értelmében minden ilyen iratot csak az anyaországban használt okmánybélyeggel postázhattak. -
A Bostoni Teadélután
Indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az angol kormány a Londonba szállított tea vámját megszüntette, de változatlanul fenntartotta a tea árát az észak-amerikai gyarmatokon.
Videó dióhéjban: https://www.youtube.com/watch?v=1cT_Z0KGhP8 -
Első Kontinentális Kongresszus
Az észak-amerikai gyarmatok közösen tiltakoztak az őket sújtó brit törvények ellen. Bár az első gyűlés legfőbb célja még a londoni kormányzattal való megegyezés volt, az október 26-áig ülésező Kongresszus sokkal inkább az 1783-ra függetlenné váló Egyesült Államok törvényhozásának alapjait rakta le. -
Period: to
Függetlenségi Háború
A gyarmatok kezdetben nem függetlenedni kívántak, hanem a számukra kedvezőtlen rendeletek, adók visszavonását követelték. A háború kitörésének számos oka volt, a folyamat már a hétéves háborút lezáró párizsi békeszerződés idején megkezdődött, 1775-ben fegyveres szakaszba lépett, és 1783-ban a párizsi békekötéssel zárult le, ahol Nagy-Britannia elismerte az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását. -
A Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése és aláírása
- június 11-én a Kongresszus által összeállított öttagú bizottság felállt a nyilatkozat megfogalmazására, tagjai voltak többek között: John Adams (Massachusetts), Benjamin Franklin (Pennsylvania) és Thomas Jefferson (Virginia).
-
Yorktown-i vereség
Washington főparancsnok vezetésével legyőzik az angolokat, ezzel lényegében eldöntve a háború kimenetelét. -
A mai napig használatos alkotmány kidolgozása
A konföderációs cikkelyek helyébe lépett, azokat jelentősen továbbfejlesztette. Az elkészítés óta mindösszesen 27 alkalommal egészítették ki, egyik ilyen fontos kiegészítés volt a Bill of Rights, tíz cikkellyel. -
Period: to
George Washington az USA első elnöke
-
Bill of Rights
Az első kiegészítés a mai napig működő alkotmányhoz
Egy hasznos videó az értelmezéshez: https://www.youtube.com/watch?v=aMCDikASE4o