Robotika

TimelineRobotika

By MAncsa
  • Megjelennek az első oktatási célú robotok.

    Megjelennek az első oktatási célú robotok.
  • Az 1960-as években Seymourt Papert munkatársaival kidolgozza a LOGO programozási nyelvet.

    Az 1960-as években Seymourt Papert munkatársaival kidolgozza a LOGO programozási nyelvet.
    A Comenius Logo, a a konstruktív, azaz felfedezésen alapuló tanulás segítésére alkottak meg. A Logo nyelv fejleszti a gyerekek gondolkodását, segíti a matematikai alapkészségek elsajátítását, a nyelvi eszközök fejlesztését, ráadásul szórakoztató módon segíti az ismeretszerzést, valamint önbizalomra és kitartásra is nevel.
    A grafikus felületen egy teknőst kell irányítani.
  • 1960-as évek: szegedi katicabogár és ezüstszínű bádogember

    1960-as évek: szegedi katicabogár és ezüstszínű bádogember
    Dr. Muszka Dániel 1956-57-ben építette meg a szegedi Katicabogár nevű robotját, amely alapvetően a feltétlen és feltételes reflexek modellezésére szolgált.
    1962-ben bemutatták az első robotkisasszonyt is, ami 20 kérdésre négy nyelven válaszolt.
  • 1980-as évek

    1980-as évek
    A LOGO nyelv az 1980-as évektől Magyarországon is egyre jobban elterjedt. Oktatási célra használták a 90-es években, valamint a 2000-es évek elején a legtöbb magyarországi (és számos európai országban is) általános iskolában.
  • 1980 Compurobot

    1980 Compurobot
    Egy olyan oktatási eszköz volt, ami parancsokkal irányítható, rajzolni és zenélni is tudott. 48 parancs megjegyzésére volt képes.
  • 1983 Valiant Turtle

    1983 Valiant Turtle
    A nevéből következően egy teknős formájú robot, Logo programozási nyelven lehetett programozni egy számítógépen keresztül.
  • 1992

    1992
    Megjelenik a Comenius Logo. A Comenius Logo a Pozsonyi Comenius Egyetem Informatika Oktatási Tanszékének 1992 óta fejlesztett terméke. A Comenius Logót Magyarországon főleg az iskolákban alkalmazták oktatási feladatokra. A 8-16 éves gyerekeknek a programozás legalapfokúbb ismeretére, használatára.
  • 2005 Bee-bot, Blue-bot robotok

    2005 Bee-bot, Blue-bot robotok
    Ezen robotok a kisgyermekek számára fejlesztett programozható padlórobotok.
    A Blue-Bot a padlórobot család új tagja nagyobbaknak.