-
1823 január 1-jén született Kiskőrösön
Petrovics István, mészárosmester volt az apja és Hrúz Mária, szlovák cselédlány az anyja. -
Period: to
Aszódi tanulmányai
Kiskőrösön kezdett tanulni, majd Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson és Sárszentlőrincen folytatta. Utána három évig tanult az aszódi evangélikus gimnáziumban. -
Period: to
Selmecbányi tanulmányai
1838-tól 1839-ig Selmecbányán tanult, de apja tönkrement, ezért abba kellett hagynia tanulmányait. -
Period: to
Katonaság
1839 szeptemberében beállt katonának. 1841 februárjában rossz egészségi állapota miatt leszerelték és hazaküldték. -
Pápai kollégium
1841 őszén felvették a pápai kollégiumba, ahol megismerkedett Jókai Mórral. -
A borozó című vers
1842 májusában Pesten megjelent az Athenaeum című folyóiratban A borozó című verse, -
Vándorszínész-társulat
Petőfi Sándor félbehagyta tanulmányait a pápai iskolában és csatlakozott egy vándorszínész-társulathoz, akikkel eljutott Debrecenbe, ahol élete legnyomorúságosabb telét töltötte. -
Kiadó keresése
1844 februárjában elindult Pestre, hogy egy füzetbe írt 70-80 versét megjeleníthesse egy kiadó segítségével. Vörösmarty támogatásával műveit kiadták és Vachot Imre, a Pesti Divatlap új szerkesztője, maga mellé vette segédszerkesztőnek. Ez állandó jövedelmet és megjelenést biztosított a költőnek. -
Felvidéki útja
1845 áprilisában a felvidéki útján már ünnepelt költőként fogadták. Az Úti jegyzetek című művében számolt be élményeiről, amit már nyáron ki is adtak. -
Period: to
Felhő ciklus című epigramma és Tigris és hiéna című dráma
1845 ősze és 1846 márciusa között szomorú lelkiállapotba került az irodalmi támadások és a szerelmi elutasítás miatt. Szalkszentmártonon, szülei akkori házában írta meg a Felhő című epigrammáját és a Tigris és a hiéna című drámáját. -
Tízek Társasága
1846 márciusában létrehozta a Tízek Társaságát. -
Szendrey Júliával való találkozás
- szeptember 8-án találkozott a költő Szendrey Júliával, az erdődi jószágigazgató 18 éves lányával. Petőfi azonnal szerelmes lett és megkérte a lány kezét, de a lány csak idővel fogadta el.
-
Arany Jánossal kötött barátság
Petőfi Sándor a Toldi című elbeszélő költemény megjelenése után levélben barátságot kötött Arany Jánossal. -
Szendrey Júliával való házasság
- szeptember 8-án összeházasodott Szendrey Júliával. Az esküvő után Koltóra utaztak , gróf Teleki Sándornak, Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának kastélyába.
-
Az apostol
1848 júniusában jelöltként indult a népképviseleti választásokon, ám Szabadszálláson az ellene hangolt tömeg lényegében elkergette. Az apostol című művében erről a választási kudarcról emlékezett meg. -
Period: to
1848-49-es szabadságharc
A szabadságharc idején Petőfi századosként szolgált, katonának azonban nem vált be, mivel öntörvényű, makacs ember volt és különböző indokokkal rendre eltávozott. A szülei betegeskedtek és várandós feleségéről is gondoskodnia kellett. -
Nemzeti dal
- március 15-én a költő a márciusi ifjak vezéreként a nap főszereplője, a történések irányítója lett. A pesti forradalom két alapdokumentuma a poltikai követeléseket megfogalmazó 12 pont és a mozgósító erejű Nemzeti dal lett. A forradalom vívmányait az áprilisi törvények szentesítették, Petőfi azonban radikálisabb változásokat szeretett volna: a forradalom után népszerűsége rohamosan csökkent.
-
A fia születése
- december-15-én megszületett fia, akit Zoltánnak neveztek el. Az őt ért támadások miatt áthelyeztette magát Bem tábornok seregébe.
-
Eltűnése
1849 tavaszán Petőfinek el kellett temetnie szüleit és igyekezett családját biztonságba helyezni. Közben lemondott tiszti rangjáról, ami súlyos anyagi problémákat eredményezett. Július 25-én csatlakozott újra Bem seregéhez, aki rangját visszaadta, de újra felszerelni nem tudta, ezért Petőfi Sándornak egyenruha, ló és kard nélkül vett részt a segesvári csatában. 1849. július 31-én eltűnt a harcokban. Szemtanúk beszéltek vélhető halálról, de ezt bizonyíték és földi maradványok nem igazolták.