-
Születése
Bonaparte Napóleon Korzika szigetén született egy Ajaccio nevű városban. Ő volt a második fiúgyermek a nyolctagú családjában. -
Abukír
Napóleon vereséget szenvedett a Nílus torkolatánál az angol flottától -
Puccs
1799 november 9-én Napóleon puccsot követett el katonai erővel. Ezek után lemondatta a direktóriumot és első konzul lett belőle. A francia társadalom nem lázongott ellene, elfogadták őt, mint első konzult. -
Marengói győzelem
-
Code Civil
1804 március 21-én vezette be Napóleon a Code Civilt, azaz a polgári törvénykönyvet, amivel megalapozta az ország modern jogrendszerét. -
Önmegkoronázás
Ezen a napon Napóleon a pápa jelenlétében megkoronázta saját magát. -
Trafalgari ütközet
Nelson admirális legyőzte Napóleont, ezzel megakadályozva, hogy a francia csapatok partra szálljanak Angliában. Ennek a csatának az emlékét őrzi ma is a Nelson oszlopa nevet viselő emlékmű a Trafalgar téren. -
A Német-római Császárság megszűnése
Ez az esemény annak köszönhetően történt meg, hogy Napóleon megnyerte a "három császár csatáját". -
Kontinentális zárlat
Berlinben lett meghirdetve, kizárta az angolokat az európai kereskedelem kikötőiből. -
Mária Lujza
Napóleon dinasztiát akart alapítani, hogy a hatalmát örökletesé tegye, ezért az osztrákokat ismételten legyőzve kikényszerítette, hogy kikényszerítette, hogy Ferenc az osztrák császár hozzáadja a leányát, Mária Lujzát. Ám Napóleont ennek ellenére sem fogadta el a többi európai uralkodó egyenrangúnak, mivel csak a hadvezért látták benne. -
Háború Oroszország ellen
Borogyinónál győzelmet arattak a franciák. Napóleon hatalmas hadsereggel indult el és bevonult Moszkvába. Ám Kutuzov tábornok a felégetett föld taktikát alkalmazta, aminek köszönhetően lehetetlen volt fosztogatásból élelmet ellátmányt szerezni. Az utánpótlás szállításra kialakított útvonala túl hosszú volt a franciáknak. Az orosz partizánakciók folyamatosak voltak. A visszavonulás közben semmisült meg a francia hadsereg hatalmas része. Az oroszok döntő vereséget mértek rájuk a Berezina folyónál. -
Vereség és számüzetés
Lipcsében a "népek csatájában" vereséget szenvedett az ellene szerzett koalícióval szemben. Lemondatták és Elba szigetére száműzték. -
A sorsdöntő vereség
Napóleon még visszatért Elba szigetéről és azután 100 napig irányította országát. Ám 1815-ben Waterloonál bekövetkezett a döntő vereség. Napóleont Szent Ilona Szigetére száműzték és itt is halt meg. -
Halála