-
-
A kongresszus megválasztja a 127 tagú Központi Bizottságot és a tanácskozás megállapítja, hogy erősíteni kell a szocialista társadami és termelési viszonyokat.
-
-
1985-től kötelező több jelölt az egyéni kerületekben.
-
Kibuktatták a legkonzervatívabb kommunistákat a Központi Bizottságból és a Politikai Bizottságokból (Aczél György, Apró Antal) és a helyükre a reformkommunisták kerültek (Németh Miklós, Pozsgay Imre, Nyers Rezső). Kádár János helyett Grósz Károly lett az MSZMP főtitkára.
-
A reformpárti Németh Miklós lesz a miniszerelnök. -
A Parlament törölte az MSZMP vezető szerepét az Alkotmányból, Alkotmánybíróság felállítása, egyesülési és gyülekezési törvény
-
Az Orosz József és László Péter által készített rádióinterjúban az 1956-os forradalmat Pozsgay népfelkelésnek, „egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek” nevezte. -
A Központi Bizottság kimondta a többpártrendszer szükségességét.
-
-
A Kongresszus állást foglalt a Magyar Szocialista Párt megalakulásáról, viszont a pártot csak november 21-én vették nyilvántartásba. Továbbá kimondták, hogy az MSZP az MSZMP jogutódja, bár ezt többé kevésbé csak a jog kijátszásával tudták elérni.
-
Az MSZP 10,89%-ot ért el, ezzel nem került be a kormányba és politikai karanténba kerül.
-
Az MSZP 54,14%-al és 209 mandátummal abszolút többséget szerez a parlamentben. A miniszerelnök Horn Gyula lett. Az MSZP a kétharmad érdekében koalíciót kötött az SZDSZ-el.
-
Megszorítások, nagy botrány
-
Az MSZP 34,72%-ot szerez és újra ellenzékbe kényszerül.
-
A Medgyessy elleni vádak a napirendre emelték parlamenti felszólalásait, így a párt programja szélesebb körökbe is eljutott. -
Medgyessy elleni ügynökbotrány kirobbanása.
-
Az MSZP 46,11%-ot szerzett, így Medgyessy Péter kormányt alakíthatott, koalícióban az SZDSZ-el.
-
-
-
Az MSZP 48,19%-ot szerez, ezzel megalakul Gyurcsány Ferenc 2. kormánya, egy MSZP-SZDSZ koalícióval.
-
Ekkor hangzott el a hírhedt őszödi beszéd, mely szeptember 17-én szivárgott ki és a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb politikai botrányát váltotta ki.
-
-
-
Hosszú miniszterelnöki casting után konstruktív bizalmatlansági szavazással leváltják Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki pozícióból és Bajnai Gordont ültetik a helyére. -
-
Az MSZP 15,28%-ot ér el, ezzel ellenzékbe kényszerül.
-
Mesterházy hatására Gyurcsány Ferenc és még néhány társa kilépnek az MSZP-ből és hivatalosan is külön párttá válik a Demokratikus Koalíció.
-
Az MSZP az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP összefogásban indulva összesen 19,10%-ot szerzett, így továbbra is ellenzékben maradt.
-
-
Az MSZP-Párbeszéd összefogás 11,91%-ot ért el, így továbbra is ellenzékben maradt.
-
-
-
A 2022-es parlamenti választáson az ellenzéki összefogás keretén belül az MSZP a DK–Jobbik–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd összefogásban indult és a listás szavazatok 34,44%-át szerezte meg, amivel továbbra sem tudott kormányt alakítani.
-
-
-
-
Ismét Komjáthi Imrét választják meg az MSZP elnökének.