-
Teleki Pál születése Budapesten
Gróf Teleki Pál 1879. november elsején született Budapesten. Apja, gróf Teleki Géza politikus és író, aki Tisza Kálmán kormányában volt rövid ideig belügyminiszter. -
Period: to
Teleki Pál
Teleki Pál miniszterelnök a 20. század magyar történelem egyik legjelentősebb alakja. Nevéhez több fontos esemény is fűződik. -
Piarista Gimnáziumban érettségizett
Teleki Pál 1897-ben érettségizett a Piarista Gimnáziumban, szintén a fővárosban. Ezután jogi, társadalomtudományi, földrajzi és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Budapesten és Mosonmagyaróváron, s 1903-ban az államtudományok doktorává avatták. Ugyanebben az évben már gyakornok a földrajz tanszéken. -
A budapesti tudományegyetemen tanít
1919-től tanít a budapesti tudományegyetemen. Ettől az évtől kezdve 1920-ig külügyminiszterként is tevékenykedik. A trianoni szerződés aláírásakor a magyar békedelegáció tagja volt 1920-ban. -
Első miniszterelnöksége
A tanácsköztársaság bukását követően a zűrzavart helyre hozzta.
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1920_julius_19_teleki_pal_megalakitja_elso_kormanyat/ -
Horthy Miklós Magyarország főcserkészévé nevezi ki Teleki Pált
Horthy Miklós Magyarország főcserkészévé nevezi ki Teleki Pált, aki egy évig tölti be ezt a funkciót. 1924-25-ben népszövetségi megbízásból tagja volt a moszuli olajvidék Irakhoz tartozását javasló szakértői bizottságnak. -
Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választása
1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választja a földrajztudós Teleki Pált, aki meghatározó szerepet töltött be a korszak tudományos életében: tanszékvezető, dékán, majd rektor volt különböző egyetemeken. A tudományos elitképzés fellegvárának, az Eötvös-kollégiumnak is kurátora volt ebben az időszakban. -
Második miniszterelnöksége
Ekkor teszi le az elnöki esküt. 1939-1941 között tölti be ezt a poziciót. https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_Teleki-korm%C3%A1ny -
Teleki öngyilkossága
Budapesti otthonába öngyilkosságot követ el. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő Németország és a térséget feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező nyugat között. Teleki önmagát tartotta felelősnek. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/a-delvideki-hadmuvelet-1941-aprilis-874/magyarorszagnak-is-szint-kell-vallania-961/teleki-pal-miniszterelnok-ongyilkossaga-elott-horthy-mikloshoz-irt-bucsulevele-970/