Download

Jókai Mór

  • Jókai született

    Jókai született
    Komárom
    nemesi család
    apja: Jókay József (ügyvéd, árvagyám)
    anyja: Pulay Mária
    legkisebb gyermek
    Móric néven keresztelve
  • Period: to

    Jókai élt

    Szelíd, optimista, hazaszerető, humanista olvasóközönség megteremtője Magyarországon
    (romantikus regény)
  • Period: to

    Fiatalkora

    Fiatalon már verseket ír és jól rajzol 1835-ben Pozsonyba küldik és két év alatt megtanul németül 1841-42-ben pápai református kollégiumban tanul
    megismerkedik Petőfivel (Képző Társaság) 1842-44-ben jogot tanul Kecskeméten
    1846-ban ügyvédi oklevelet szerez
  • Apja elvesztése

    megrázta apja halála és súlyosan megbetegedett Vály Ferenc (komáromi tanár) irányította nevelését és írót akar Jókaiból képezni
  • Hétköznapok

    Hétköznapok
    Első regényének sikere után döntött az írói pálya mellett
  • Életképek szerkesztője

    Életképek szerkesztője
    Az ,,Életképek" című folyóirat köré tömörültek a Fiatal Magyarország radikális írói (Petőfi)
  • Szabadságharc

    Kossuthot elkíséri alföldi toborzóútjára
    Debrecenben ,,Esti Lapok" -ban megjelent írásai a béketárgyalásokat szorgalmazzák
    tavaszi hadjárat gyzelmei fellelkesítik és üdvözli a trónfosztást világosi tragédia majdnem öngyilkosságba kergette
    Laborfalvi Róza Tardonán rejti férjét és kapitulációs iratot szerez neki 1850 - Egy bujdosó naplója
  • Március 15

    Március 15
    12 Pont megfogalmazása és felolvasása Laborfalvi Rózával találkozása (kokárdát tűzött az íróra) ez után elhagyja nevéből a nemesi y-t
  • Első esküvője

    Első esküvője
    Jókayné kitagadja Jókait örökségből, mivel Laborfalvi Rózának egy titkos gyermeke van Lendvay Mártontól Laborfalvi Róza végül gondos, háztartáshoz értő, ügyes gazdasszonynak bizonyul
    Jókayné is megenyhül
  • Period: to

    Írói kibontakozása

    Kezdetben álnéven ír (Sajó); Csataképek (1850);
    ,,Történelmi" regényei: Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, Fehér rózsa, Janicsárok végnapja;
    legfőbb ihletője: reformkor - Egy magyar nábob (1853-54), Kárpáthy Zoltán (1854-55)
  • Period: to

    Politikai élet

    1861 - határozati párt képviselője az országgyűlésen; Az új földesúr (1862);
    1863 - A Hon - balközép párt lapja;
    1867-75 - parlamentben ellenzéki képviselő;
    Szerelem bolondjai (1868) - Erzsébet királynénak személyesen átadja;
    Eppur si mouve! És mégis mozog a föld!(1869);
    Fekete gyémántok (1870);
    Az aranyember (1872);
    1875 - kormánypárti képviselő
  • A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai
    hőseposz legjelentősebb műve
  • Period: to

    Utolsó évei

    kalandos történelmi regényeket ír;
    Szeretve mind a vérpadig (1882);
    Egy hírhedett kalandor a tizenhetedik századból (1879);
    A két Trenk (1893);
    Sárga rózsa (1893);
    A mi lengyelünk (1902)
  • Laborfalvi Róza halála

    Laborfalvi Róza halála
    Felesége halála összetöri Jókait fogadott leánya (Feszty Árpádné = Laborfalvi Róza unokája) áll mellé és támogatja
  • Második házassága

    Második házassága
    20 éves Nagy Bella színésznő
  • Jókai halála

    Jókai halála
    súlyos tüdővérzések ellenében sem foglalkozott az elmúlás gondolatával ,,És most aludni fogok"