-
Születése
Szekszárdon született, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként. Édesapja Babits Mihály, édesanyja Kelemen Auróra. -
Period: to
Gimnáziumi évei
Tanulmányait a cisztercirendi szerzetesek pécsi gimnáziumában folytatta. Ötödikes gimnazista volt, amikor édesapja meghalt. Ekkor Babitsot egyik rokona fogadta magához, így fejezhette be a ciszterci gimnáziumot. -
Period: to
Egyetemi tanulmányai
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán magyar-francia szakos hallgatóként tanult. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Juhász Gyulával, illetve Kosztolányi Dezsővel. -
Első verseskötete
Megjelent első verseskötete, Levelek Iris koszorújából címmel.
https://mek.oszk.hu/00600/00602/html/versek01.htm -
Házassága
Budapesten, a Józsefvárosban feleségül vette Tanner Ilonát, aki később Török Sophie néven neves írónő lett. 1928-ban titokban örökbefogadták felesége testvérének gyermekét, akit haláláig a sajátjaként nevelt. -
Tagsággá válása
A Kisfaludy Társaság tagjává választották. A választást elkeseredett küzdelem előzte meg, hiszen a Kisfaludy Társaság alelnöke, és a Társaság egyes tagjai éveken át akadályozták megválasztását.
https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/221.html -
Utolsó regénye
Utolsó regényének címe: Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak. Elza pilótaként fogságba esik, így saját szülővárosát kell bombáznia. -
Halála
Miután gégerákot diagnosztizáltak nála, 1938-ban gégeműtéten esett át. Ezek után képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett másokkal. Végül 1941-ben Budapesten, a hegyvidéki Siesta Szanatóriumban meghalt.